Skip to main content

Nőiesség, anyaság, összhang a testeddel és lelkeddel

Lótusz ülés

Női jóga

galamb póz
NŐIESSÉG

Harmónia, belső béke

2007 óta oktatok kismama jógát, mely kezdetben a Birtlight kismama jóga elemeit tartalmazta, ma már sok egyéb elemmel is gazdagítottam a gyakorlásokat. Az órát egy kis beszélgetéssel kezdjük, hogy mindenkinek legyen ideje megérkezni és a külvilág zaját lecsendesíthessük, legalább magunkban.

A megerősítő kártyák mindig velem vannak, ma már négy féle is segíti a kismamákat a pozitív megerősítések erejével. Mivel az aromaterápia már évek óta a munkám részét képezte, így egyszer csak a jógaórák elmaradhatatlan eleme lett, úgy látom sokak örömére. Így a gyakorlások finom illatok kíséretében, halk zenével és kellemes hangulatban zajlanak.

Egy kis beszélgetés után, ráhangolódással, illóolajokkal és megerősítő kártyákkal, befelé figyeléssel készülünk a következő 60 vagy 90 percre, tudatosítjuk a légzésünket, a női szerveket.

Az óra első felében bemelegítő, rávezető ászanák kapnak helyet, amelyek előkészítik az intenzívebb pozíciókat. Valójában a gyakorlás célja nem a tökéletes kivitelezés, hanem az, hogy mindenki a saját érzeteit követve találja meg a neki kényelmes és hatásos végpozíciót. Megtanulunk néhány Hold üdvözlet gyakorlatsort, mely kevésbé intenzív, mint a Nap üdvözlet épp ezért a lecsendesedést segíti. Minden órát relaxációval zárunk, mely egyben a pozitív hatások beépülését segíti, másrészt teret enged az ellazulásnak és elengedésnek. A gyakorlások hosszútávú hatása a harmónia, belső béke és nyugalom.

IDŐPONTFOGLALÁS
relaxáció a tengerparton

Jóga várandósan és a szülés után is

Csin mudra
KISMAMA JÓGA

Hogyan is működik?

2007 óta oktatok kismama jógát, mely kezdetben a Birtlight kismama jóga elemeit tartalmazta, ma már sok egyéb elemmel is gazdagítottam a gyakorlásokat. Az órát egy kis beszélgetéssel kezdjük, hogy mindenkinek legyen ideje megérkezni és a külvilág zaját lecsendesíthessük, legalább magunkban. A megerősítő kártyák mindig velem vannak, ma már négy féle is segíti a kismamákat a pozitív megerősítések erejével. Mivel az aromaterápia már évek óta a munkám részét képezte, így egyszer csak a jógaórák elmaradhatatlan eleme lett, úgy látom sokak örömére. Így a gyakorlások finom illatok kíséretében, halk zenével és kellemes hangulatban zajlanak.

A 90 perces gyakorlás közben a mamák megismerik saját testük igényeit, megtanulják figyelni testük jelzéseit, ami szükséges a természetes vajúdáshoz és szüléshez.

A speciális gyakorlatok lazítják a medence izmait, enyhítik a derékfájás okozta panaszokat. Segítik a szülés utáni regenerációt, és az órák alatt megtanult légzés technikákat sikerrel alkalmazzák a vajúdásnál, és a későbbiekben is.

Lehetőség van egyéni és csoportos órákra is.

IDŐPONTFOGLALÁS
Kismama jóga álló gyakorlat

Totyogó és mocorgó babás anyuka torna jóga és Pilates alapokkal

Babás jóga
BABA MAMA JÓGA

Közös mozgás, megosztott pillanatok

A meghitt kisbabás hetek után az anyukák sokszor érzik úgy, hogy már jól esne egy kis mozgás, kimozdulás otthonról és kapcsolódás másokkal. Mivel azonban a baba és az édesanya az első egy évben még szoros egységet él át, így a testmozgásban is érdemes ezt figyelembe venni. 8 hetes kortól már javaslom a finom nyújtásokkal és könnyű ászanákkal, alap Pilates gyakorlatokkal színesített babás jóga óráimat.

Itt a kisbabák aktuális hangulata szerint történik minden, az első pár alkalommal a kicsik megszokják az új helyzeteket és később már élvezni is fogják. Az anyukák közben beszélgetnek, tapasztalatot cserélnek és sokszor barátságok is szövődnek.

A nagyobb babákkal is érdemes kipróbálni a foglalkozásokat, mert az ő fejlődésüket és szocializációjukat is támogatja.

Persze lehet, hogy az anyuka már egyedül is szívesen menne jógázni, de amennyiben erre nincs lehetőség, ez is egy lehetőség kimozdulni, kapcsolódni.

IDŐPONTFOGLALÁS
Anyuka jógázik a gyermekével

Jógaórák helyszíne

Szeptemberben újra Székesfehárváron a Már Vártalakban találkozunk újra minden szerdán 11 órától.

Már Vártalak pékség, kávézó, könyv és játékbolt
Királysor 66.
HU-8000, Székesfehérvár